Egyetlen egy, a Színház- és Filmművészeti Egyetem által javasolt kurátort nem nevezett ki, sem a kurátorok kiválasztására javasolt szempontrendszert nem vett figyelembe Palkovics László miniszter, amikor - egy péntek délután kiadott közlemény szerint - kinevezte az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumának tagjait. Abban jobboldali rendező és színész, valamint a Mol olajvállalt két vezető tisztségviselője is helyet kapott. Zsámbéki Gábor rendező, aki negyven éve tanított a Színművészetin, tiltakozásul távozik az egyetemről.
Szerző(k): Domokos ErikaTovább bővíti a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. a mobilfizetéssel elérhető kulturális és turisztikai szolgáltatáshelyeinek sorát.
Szerző(k): Rácz GergőAz Európai Bizottság ötödik, egyben utolsó pályázati felhívásának eredménye szerint 11 európai város, köztük Budapest XI. kerületének innovatív kezdeményezése jut összesen 45 millió euró (mintegy 16 milliárd forint) uniós forráshoz az Európai Regionális és Fejlesztési Alapból - adta hírül az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaA vallásos könnyűzene képviselőinek ad támogatást az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi. A most megnyílt pályázati felületen keresztül százmillió forint fog jutni kezdő hangszereseknek, 300 millió a profi zenészeknek, százmillió a határon túli magyaroknak új hangszerek vásárlására. Folytatódik a templomi orgonák és más hangszerek felújítási programja, erre is százmillió forintot biztosít a kormány" - mondta Fekete Péter az Emmi kultúráért felelős államtitkára sajtótájékoztatón.
Szerző(k): Domokos ErikaAz egyik legismertebb filmes zeneszerző hétfőn hajnalban halt meg 91 éves korában.
Szerző(k): Csernátony CsabaHétfőn nyit újra a párizsi Louvre, amely március közepén zárt be a koronavírus-járvány miatt. A világ leglátogatottabb múzeuma szigorú egészségügyi előírások mellett a tárlatok mintegy hetven százalékán fogad ismét látogatókat - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterA debreceni Nagyerdő is újra élénk helyszíne lesz a kultúrának, lesznek szabadtéri színházi előadások, dzsesszkoncertek és a virágkocsikat is ott állítják ki - közölte az MTI szerint Puskás István kulturális alpolgármester a karneváli heti programismertető sajtótájékoztatón.
Szerző(k): Domokos ErikaFrida Kahlo mexikói festőművész 65 évvel ezelőtt eltűnt festményeként kínál eladásra egy képet egy spanyol műkereskedő több mint 40 millió euróért (14 milliárd forintért) - adta hírül az Euronews.
Szerző(k): Domokos Erika